Az ember hajlamos azt hinni, hogy
egy jó regényhez csak néhány jó karakter és egy jól felépített történet kell,
van azonban az írásnak egy másik fontos összetevője is, amit nem szabad
figyelmen kívül hagyni: a stílus, a nyelvhasználat. Az, hogy HOGYAN írja le az
író azt, amit leír.
Mi az a stílus?
A stílusról/irodalmi stílusról és
annak eszközeiről mindenki tanult az iskolában. Ideális esetben fel tudja
sorolni, mik a képiség alapjai, bemagolta, hogy a rövid vagy töredezett
mondatok feszültséget keltenek, tudja, milyen módszerrel lassítható vagy
gyorsítható egy szöveg és tisztában van vele, hogy a téma/réma nem káromkodás.
Elméletben. Ezek mind szerepelnek a gimnáziumi nyelvtan- és irodalomoktatásban.
Ezzel foglalkozunk, amikor verseket, szépirodalmi műveket elemzünk. Úgyhogy ezt
nem is ismételném el újra.
Inkább arra szeretnék kitérni,
hogyan érdemes tekinteni a stílusra. A stílus az, ami a ceruza, a toll, az
akrilfesték a művésznek. Nélküle nem kerül a papírra semmi. Egyáltalán nem
mindegy, hogy HB-s vagy 2B-s ceruzát használunk. Ha túl sok vizet rakunk a
vízfestékhez más lesz a hatás, mintha kevés vízzel festünk. A stílus hordozza a
hátán a művet és a mondanivalót. Ha nem tudod, pontosan hogyan akarod elmesélni
a történetedet, akkor előfordulhat, hogy véletlenül valami zseniális születik a
kezed alatt, de a legtöbb művész tudja, hogy a művészet nagyja a "szándék",
és hogy pontosan azt add át, amit akarsz. (Ezért van, hogy a
kortárs művészetet szemlélve sokan fejet vakarnak: „Mi ez a szar? Ilyet én is
tudnék csinálni.” És lehet, hogy tudnának. Lehet, hogy Kiss Józsi éppen olyan
egyenes vonalakat tud húzni színes filccel fehér papírra, de Kiss Józsi nem
tudja utánozni a szándékot és a mondanivalót, aminek ezek az egyenes vonalak a
pontos átadói)
Egy szóval a stílus
elengedhetetlen.
De milyen a jó stílus?
Erre, felénk könnyű irodalomban
utazunk, ezért talán akkor kerülünk a legközelebb a megoldáshoz, ha azt
mondjuk, a jó stílus láthatatlan. Mit jelent ez?
A stílus alapja a nyelvhasználat.
A HELYES nyelvhasználat. Ez alá nem csak a helyesírás tartozik, hanem az is,
hogy a szöveget értelmes magyar mondatok alkossák. Noha a magyar nyelv
szórendje alapvetően rugalmas, azt kell tudni róla, hogy a nyomatékosabb
mondatrészek előre kerülnek, és ami elől van, az nyomatékos lesz. Azt is tudni
kell róla, hogy bár a tagmondatok sorrendje többnyire szintén rugalmas, érdemes
egyszerű, egyenes sorrendre törekedni, mert, ha előre vetünk egy tagmondatot,
az nyomatékos lesz. És így tovább.
Talán már látszik, hogy miért
emlegettem fentebb a szándékot. A mondatrészek és tagmondatok sorrendje ugyan
rugalmas, de nem lehet esetleges. Ez ugyanígy igaz a szóválasztásra, a
karakterek beszédstílusának megválasztására, a bekezdések tagolására, a
mondathosszúságokra, és így tovább. Írás közben egy író számtalan ilyen
mikrodöntést hoz, és ezek együtt adják ki a stílust.
Általánosságban véve minden
"magyartalanság" kidobja a szövegből az olvasót, megakasztja az
olvasást, és nehezíti a mélyolvasást. Még abban az esetben is, ha az olvasó
alapvetően nem igényes szövegekhez van szokva. Ekkor ugyanis automatikusan
"szkennel", csak a tartalmat szívja magába, és nagyon sokszor az
átadás módjából semmi sem jut át, így a szövegnek elvesznek a mélyebb rétegei.
Hogy ez baj-e vagy sem?
Lehet érvelni mindkét oldal
mellett. Ha valakit csak a történet érdekel, az talán nem bánja, ha a
hangulatoknak, érzelmeknek, helyszíneknek és mondanivalóknak csak egy töredéke
jut el hozzá. Az is lehet, hogy a hiányjeleket ösztönösen pótolja ki.
Én azért mégis egy kicsit szélsőséges leszek, és azt mondom, hogy igenis baj. Messze nem vagyok elitista a szórakoztatóirodalomban. De egy alapvető szintet elvárok az olvasmányaimtól, és arra törekszem, hogy ezt a szintet én is megüssem. (Nyilván több-kevesebb sikerrel >.<”).
Az irodalom őrzi és építi, formálja a nyelvet. És talán
érdemes elgondolkodni azon, tetszik-e nekünk az irány, amelybe a nyelv
formálódik. Általunk is. Akár olvasunk, akár írunk.
Néhány egyszerű trükk a stílus
finomítására íróként
- Hangosolvasás: Olvasd vissza magadnak a szöveget,
amit leírtál! Rengeteget segít. Így hallani fogod, hogy hol tartasz szünetet,
és érezni fogod, nem túl hosszú-e egy mondat. Az is kihallatszik, ha valami
furcsán cseng, vagy értelmetlen. Egyszerűen jobban érezni a szöveg
"zenéjét". Különösen hasznos ez a módszer a párbeszédeknél. Ha
felolvasod a dialógusokat, ki tudod szűrni azokat a mondatokat, amiket "élő
ember nem ejtene ki a száján". Tudom, hogy hülye érzés magadban
beszélni egy monitor előtt, de tényleg hasznos.
- Törekedj az egyszerűségre: Sokszor kapom azon magamat, hogy
belezavarodok egy hosszabb mondatba, és értelmetlen lesz tőle az egész
bekezdés. Ilyenkor általában az a megoldás, hogy az ember visszatörli az
egészet, és újrafogalmazza. Egyszerű, rövid, tőmondatokkal. (Aztán ezeket már
össze lehet fűzni újra, de a lényeg, hogy, amit papírra vetsz az érthető és
világos legyen).
- Mennyiség helyett
minőség: Néha egy
hosszú leírás, egy sok-jelzős mondatszörny helyett jobb egyetlen szó, ha az
pontosan azt mondja, amit mondani akarsz vele.
- Irtsd a voltokat (de ne az
összeset): Néha a voltok
(és más szóismétlések) kreatív kivégzéséből születnek a legszebb mondatok:D
Ugyanakkor az emberek sokszor túlzásba viszik a volt-irtást, és furcsa, túl
kacifántos, modoros szerkezetekkel helyettesítik, amik kilógnak a szövegből.
(Ezeket felolvasáskor ki lehet szűrni. Ha sosem mondanál
ilyet az életben, akkor nem jó.) Ilyenkor inkább legyen volt-ismétlés, mert az még mindig
kevésbé lóg ki a szövegből.
Sokféle jó stílus létezik. Vannak olyan szerzők, akiknek ezer közül is megismernéd az írását, mert annyira különleges módon használják a nyelvet. (Különleges módon, de attól még helyesen!). Ugyanakkor szerintem nem csak az egyedi, díszes stílus a jó stílus. Minden stílus jó, ami következetes, helyes, értelmes és egységes. Az én személyes kedvenceim: Maggie Stiefvater és Victoria Schwab. Mindkét írónőnek más az erőssége, de mindketten zseniálisan jól – jó stílussal – írnak. (Szeretnék egyszer olyan szépen írni, mint ők T.T)
.
Nincsenek megjegyzések: