Az előző bejegyzés kapcsán úgy éreztem, hogy nem árt ha egy kicsit részketesebben is kifejtem, miért szeretem a japán történeteket - és nem csak az animéket, hanem minden változatukat: a színdarabokat, a doramákat, a light novelleket és a képregényeket is. Ehhez hoztam el egy részletet a harmadik szakdogámból, ami arról szól, milyen életutat jár be egy sikeres japán történet. Remélem, érdekesnek találjátok:)
A világháló átszövi mindennapi életünket. A digitális korban a médiafogyasztók már nem kapcsolódhatnak le az internetről, az okos telefon ébreszti őket, azon ellenőrzik az térképet, azon olvassák el a reggeli híreket, azon hallgatnak zenét, vagy néznek meg egy rövidebb videót, azon tartanak kapcsolatot az ismerőseikkel, barátaikkal. Az internet, az online-lét a munkaügyekkel kapcsolatban is elengedhetetlenné vált.
Azonban amíg a felnőttek képesek rá, hogy egy hosszú nap után félretegyék a telefont, vagy bekapcsolatlanul hagyják a számítógépet, addig felnövőben van egy olyan generáció, amely elképzelhetetlennek tartja, hogy ne legyen online.
Ez az úgynevezett z generáció már az interneten, annak folyamatos közelségében szocializálódott, könnyen eligazodik a világhálón. A tartalmakat már nem csak passzívan fogyasztja, részt akar venni az élményben, előállítóként is szerepet vállal. Alapvető készségei közé tartozik, hogy ügyesen kezeli az újabbnál újabb technológiai vívmányokat.
Ők már egészen máshogy dolgozzák fel az információt. Sokak szerint ez nem egyértelműen pozitív folyamat. A kutatók úgy vélik, a z generáció tagjainak számos kihívással kell szembenézniük. Meg kell tanulniuk például kiszűrni a folyamatos információáradatból a lényeget, és meg kell találniuk az egyensúlyt a fizikai és a digitális világ között.
Azt azonban el kell ismerni, hogy a jelenkor fiataljai számára a tudás végtelen tárháza áll rendelkezésre, bármikor hozzáférhetnek az adatokhoz, gyorsan és hatékonyan tudnak keresni, könnyedén újrarendezhetik az ismereteiket, és az internet globális voltának köszönhetően a perspektívájuk is szélesebb.
A fentiek alapján úgy tűnhet, hogy az internet számos olyan előnnyel bír, ami kárpótolja a z generáció tagjait azért, hogy a szociális kapcsolataik értéke és a realitásérzékük csökken. Egyesek egészen odáig merészkednek, hogy a digitális kor fiataljait éppen az internet bárki számára elérhető természete miatt nyitottabbnak, toleránsabbnak és együttműködőbbnek, sőt egyenesen okosabbnak nevezzék, mint az őket megelőző generációkat.
Viszont más, neurobiológiai kutatások már nem ilyen derűlátóak. Arra figyelmeztetnek, hogy a „digitális alámerülés még az információ befogadásának módjára is hatással van” A z generáció tagjai már „nem balról jobbra olvasnak. inkább ide-oda ugrálnak, és keresik az őket érdeklő, témába vágó információt.” A másfajta befogadási metódus még nem jelentene gondot, azonban a fokozott internethasználat hatására az agyi szintakszisok megváltoznak, és átalakul a tanulás képessége.
A könyvolvasók agya jelentős aktivitást mutat a nyelvhez, memóriához, vizuális feldolgozáshoz köthető régiókban, de a döntéshozatali, problémamegoldással összefüggő prefrontális területek nem mutatnak aktivitást. Az internetnél mindez aktív, ellenben a munkamemóriából a hosszú távú memóriába kevesebb információ épül be.
A hipertext olvasói kevesebbet értenek meg és jegyeznek meg a szövegből, mint azok, akik lineárisan olvasnak. A webes szöveg és a nyomtatott szöveg hasonlónak tűnhet, de nem az. A webes dokumentum végigböngészése teljesen más fizikai művelet, és más érzékszervi inger, mint egy fizikai könyv lapozgatása.
Nehéz megítélni ennek a folyamatnak a pozitív vagy negatív voltát, hiszen a paradigmaváltás éppen zajlik, a változások iránya épp csak kezd kikristályosodni. Akadnak egyértelműen biztató trendek, és olyanok is, amelyek egyelőre aggodalomra adnak okot. Az mindenesetre biztos, hogy az újfajta helyzet feldúlta a média egyébként is ritkán állandó porondját.
A három legnépszerűbb médium raglistáján a nyomtatott kiadványok helyét átvette az internet, és ez arra készteti a magazin és könyvkiadókat szerte a bolygón, hogy újragondolják a saját médiumuk szerepét, és annak eljutási lehetőségeit az olvasóhoz.
A világ számos pontján számos megoldással próbálkoztak. Az Egyesült Államokban az olyan nagy napilapok, mint a The Washington Post vagy a Chicago Tribune az online felület üzemeltetése mellett kísérleteztek a cikkek rövidítésével és a tartalom egyszerűsítésével, színesítésével is, hogy alkalmazkodjanak az igényekhez.
Megint más magazinok felismervén, hogy a törekvéseik nem állítják meg a példányszámcsökkenést, éppen az ellenkezőjét tették, hosszabb, mélyebb, tartalmasabb cikkeket közöltek, amelyek egy adott olvasócsoport ízlésének feleltek csak meg, így ha csökkent is a fogyasztóik száma, megtartottak egy szűk, de annál lojálisabb réteget.
Japánban a digitális alámerülés problémája egészen máshogy jelentkezett. A keleti technológiai fejlettség legendás, így nem csoda, ha a felkelő nap országa az első között szembesült az internet okozta médiatornádóval, mégpedig a mobiltelefonokon keresztül.
A japán hordozható telefonok automatikusan csatlakoznak a világhálóra. SMS szolgáltatás nincs is rajtuk, csak e-mail, és a fiatalok megszállottan ragaszkodnak a mobiljukhoz. A japán kormány egy 2007-es tanulmánya szerint a gimnazisták 96 százalékának van telefonja (ez a szám azóta csak nőtt). A fiatalok átlagosan napi több órát töltenek chateléssel, zenehallgatással, videó nézéssel, online játékokkal a mobil-telefonjukon keresztül. Az e-book is jövedelmező üzletág Japánban.
Nem meglepő, ha olyan írott műfajok származnak Japánból, mint a twitter regény, vagy a mobilregény.
„A mobilregény hatalmas sikernek örvend Japánban. Tavaly a tíz legjobban fogyó regényből öt mobilregényként kezdte. A műfaj úgy működik, hogy a szerző minden nap rövid részleteket tölt fel a telefonján egy mobilregényes weboldalra, és az olvasók letöltik a szöveget a saját mobiljukra.”
Egy mobilregény volt 2007-ben az ötödik legsikeresebb japán regény. A Ha te című mű egy középiskolás lány telefonján született meg, és a száznegyvenkét oldalas, papírra nyomtatott, keményfedeles változatából húszmillió példány kelt el.
A rövidülés és az egyszerűsödés a hagyományos könyvpiacot is elérte Japánban. Először természetesen a gyermek és ifjúsági regények területén vált kifejezetten népszerűvé a kis terjedelmű és könnyed, úgy nevezett light novel forma, azután meghódította az irodalom teljes területét.
A light novel hidat képezett a szigetországban (és lassan globális szinten is) nagy népszerűségnek örvendő, és széles réteget megszólító manga kultúra, és a magasabb kultúrréteget képviselő szépirodalom között, miközben maga is belesimult a kétdimenziós szubkultúrába.
Mára a light novelek jelentős szeletet hasítanak ki a Japán könyvpiacból. A legtöbb nagy kiadócsoport (Kadokava, Sogakukan, stb.) létrehozott hasonló, ifjúsági regényekre szakosodott leányvállalatot. A műfaj sikere pedig talán éppen abban áll, hogy a megfelelő pillanatban lovagolta meg a kor hullámait.
A light novel egy ifjúsági, vagy fiatal felnőtteknek szóló szórakoztató irodalomi formátum gyűjtőneve Japánban. Jellemző, hogy az egyes kötetek rövidek, és a történetek hosszú – gyakran több mint húsz könyves – sorozatokban jelennek meg. A kötetek néha csak lazán kapcsolódnak egymáshoz. A tematikák és zsánerek gazdag skálán mozognak. Akadnak romantikus lányregények, fantasy-k, disztópiák, sci-fik, fiúknak szóló erotikus regények, és így tovább. A könyvek illusztráltak. A színes borítón kívül minden kötetet 8-12 belső kép is gazdagít. Az egyes kötetek sűrűn, 3-4 havi rendszerességgel jelennek meg, így teremtve meg egyfajta magazin jelleget.
Japánban a light novel jelenséget a közelmúlt óta élénk irodalmi figyelem kíséri. A megjelenése első évtizedeiben még nem tartották sokra ezt az új formát, az irodalomkritikusok azt gondolták, hogy „a light novel egy bizonyos korosztály adott szubkultúrájának szóló alacsonyabb rendű irodalom”, azonban az elmúlt években „megfigyelhető egy folyamat, amit az irodalom általános ellightnovellesedésének neveznek” Japánban.
A tömör forma, a mozgalmas képek, az egyszerű nyelvezet kezdik átvenni a hatalmat az irodalmi életben. Olyan mértéket öltött ez a folyamat Japánban – ahol a legmagasabb az egy főre jutó okostelefonok száma a világon –, hogy már a light novel kategória is időnként hosszúnak számít a kialakulóban lévő mobilregényhez képest, amely még rövidebb, még tömörebb, és még egyszerűbb nyelvezettel operál.
A light novel a ponyvamagazinok lapjairól indult hódító útjára. A hetvenes évek közepén a rövid történetek elejére elkezdtek illusztrációkat helyezni, és a magazinok címoldalait is elfoglalták a képregényszerű alkotások. Az írások az idők során úgy alakultak, hogy minél jobban szolgálják a fiatalok olvasási igényeit. A 2000-es évek elejére a light novel már szilárd részét képezte a képregényes szubkultúrának, elkezdték külön néven nevezni, és kiadni olcsó, puhafedeles könyvváltozatban. 2006 környékén hatalmas robbanás következett be a műfaj népszerűségében, és azóta töretlen a sikere. 2007-re a becslések szerint a light novel piaca 45 milliárdosra duzzadt.
Az utóbbi években kialakult a japán médiapiacon egy újradolgozási gyakorlat, amelynek kiindulópontját gyakran a light novelek jelentik.
A történet útja a következőképpen alakul: a regényből először képregény lesz, ahol az olvasó találkozhat minden szereplővel kétdimenziós formában is. Az új médium új fogyasztási élményt kínál, és ha a termék megőrzi népszerűségét, a következő lépcső a hangzó forma. Az úgynevezett drama cd-k nagyban hasonlítanak a nyugati rádiójátékokhoz. A történeteket szinkronszínészek játsszák el. Egy-egy ilyen hangjátéknak néha teljesen saját története van, ami a narráció hiánya miatt mégis szinte értelmezhetetlen az eredeti regény vagy képregény ismerete nélkül.
Ez után következhet az animációs film, ami ismét egy gyökeresen más médium, és sokszor szintén egyéni történettel jelentkezik. Az eredeti regény ily módon kibővített és gazdagított tartalma, ha megfelelő népszerűségre tett szert, végül eljut az élőszereplős változatig. Film, vagy sorozat készül belőle.
A fenti sort nevezhetjük akár japán médiakapcsolási modellnek is. Egy-egy lépcső ugyan kimaradhat, de valóban meglepően gyakori, hogy a történetek bejárják ezt az utat. A televíziós sorozatok legalább fele, az animéknek (vagyis japán rajzfilmeknek) pedig legalább a háromnegyede adaptáció, az alapja vagy egy képregény, vagy egy light novel.
A történetek újrahasznosításának az a fő oka, hogy egy más médiumban sikeresen szerepelt történettel a gyártók kevesebb kockázatot vállalnak, és mivel minden adaptáció más, és minden média platform másfajta fogyasztási élményt kínál, a rajongók szívesen tapasztalják meg újabb és újabb közegben a kedvenc történetüket.
Egy kultikus japán sorozaton keresztül szeretném érzékeltetni a fent leírtakat, amelynek képregény és rajzfilm változata hazánkban is sikerrel futott, és vetítésének idején jelentős rajongótáborral büszkélkedhetett. Ez pedig nem más, mind a Death Note, avagy magyarul A halállista című történet.
A képregény egy titokzatos erővel bíró jegyzetfüzet körül forog, amit egy sinigami, egy halálisten ejtett a földre, és amit egy gimnazista fiú, Jagami Light talált meg. Akinek a nevét beleírják ebbe a füzetbe, az meghal. Light a hatalomtól megrészegülve nekilát a világ megtisztításának, és már kezdi magát istennek gondolni, amikor egyszer csak feltűnik a színen a világhírű detektív, L.
A két zseni szellemi párharca sok adaptációt szült. Az eredeti képregényből először rajzfilmet készítettek, majd leforgattak három mozifilm adaptációt. Az élőszereplős televíziós sorozat éppen készülőben van, és a musical próbái jelenleg zajlanak. (Azóta mind a kettő lefutott, sőt a koreaiak adaptálták a musicalt, a Netflix pedig sajnos filmet csinált a történetből)
A felsorolt változatok mindegyike lényegesen különbözik a többitől. Akad, amelyikből kiírtak fontos karaktereket, akad, amelyikben teljesen átalakították a történetet, és van, amelyikben nem az a főszereplő hal meg a végén, amelyik az eredeti változatban. De igazán jól mindegyik csak a képregény ismeretében érthető, hiszen ebben vannak lefektetve a jegyzetfüzet használati szabályai.
A franchise legújabb terméke, a musical már tudatosan használja a transzmédia lehetőségeit. A készülő zeneszámok demo felvételeit a tökéletes médiakihasználtság érdekében közzétették az interneten, engedték szabad terjesztésüket a YouTube-on, hogy azok bárki számára hozzáférhetőek legyenek, és ingyen reklámként szolgáljanak a készülő színpadi darabhoz.
A japán médiakapcsolási modell a light novelek, képregények viszonylag szűkebb rétege felől indul, és halad a szélesebb, közkedveltebb rétegek, a televíziós sorozatok és a mozifilmek felé. Így éri el, hogy az egyes történetek a létező legszélesebb rétegek számára élvezhetőek legyenek, és a lehető legtöbb emberhez eljussanak.
.
.
Olvasás a digitális világban
A világháló átszövi mindennapi életünket. A digitális korban a médiafogyasztók már nem kapcsolódhatnak le az internetről, az okos telefon ébreszti őket, azon ellenőrzik az térképet, azon olvassák el a reggeli híreket, azon hallgatnak zenét, vagy néznek meg egy rövidebb videót, azon tartanak kapcsolatot az ismerőseikkel, barátaikkal. Az internet, az online-lét a munkaügyekkel kapcsolatban is elengedhetetlenné vált.
Azonban amíg a felnőttek képesek rá, hogy egy hosszú nap után félretegyék a telefont, vagy bekapcsolatlanul hagyják a számítógépet, addig felnövőben van egy olyan generáció, amely elképzelhetetlennek tartja, hogy ne legyen online.
Ez az úgynevezett z generáció már az interneten, annak folyamatos közelségében szocializálódott, könnyen eligazodik a világhálón. A tartalmakat már nem csak passzívan fogyasztja, részt akar venni az élményben, előállítóként is szerepet vállal. Alapvető készségei közé tartozik, hogy ügyesen kezeli az újabbnál újabb technológiai vívmányokat.
Ők már egészen máshogy dolgozzák fel az információt. Sokak szerint ez nem egyértelműen pozitív folyamat. A kutatók úgy vélik, a z generáció tagjainak számos kihívással kell szembenézniük. Meg kell tanulniuk például kiszűrni a folyamatos információáradatból a lényeget, és meg kell találniuk az egyensúlyt a fizikai és a digitális világ között.
Azt azonban el kell ismerni, hogy a jelenkor fiataljai számára a tudás végtelen tárháza áll rendelkezésre, bármikor hozzáférhetnek az adatokhoz, gyorsan és hatékonyan tudnak keresni, könnyedén újrarendezhetik az ismereteiket, és az internet globális voltának köszönhetően a perspektívájuk is szélesebb.
A fentiek alapján úgy tűnhet, hogy az internet számos olyan előnnyel bír, ami kárpótolja a z generáció tagjait azért, hogy a szociális kapcsolataik értéke és a realitásérzékük csökken. Egyesek egészen odáig merészkednek, hogy a digitális kor fiataljait éppen az internet bárki számára elérhető természete miatt nyitottabbnak, toleránsabbnak és együttműködőbbnek, sőt egyenesen okosabbnak nevezzék, mint az őket megelőző generációkat.
Viszont más, neurobiológiai kutatások már nem ilyen derűlátóak. Arra figyelmeztetnek, hogy a „digitális alámerülés még az információ befogadásának módjára is hatással van” A z generáció tagjai már „nem balról jobbra olvasnak. inkább ide-oda ugrálnak, és keresik az őket érdeklő, témába vágó információt.” A másfajta befogadási metódus még nem jelentene gondot, azonban a fokozott internethasználat hatására az agyi szintakszisok megváltoznak, és átalakul a tanulás képessége.
A könyvolvasók agya jelentős aktivitást mutat a nyelvhez, memóriához, vizuális feldolgozáshoz köthető régiókban, de a döntéshozatali, problémamegoldással összefüggő prefrontális területek nem mutatnak aktivitást. Az internetnél mindez aktív, ellenben a munkamemóriából a hosszú távú memóriába kevesebb információ épül be.
A hipertext olvasói kevesebbet értenek meg és jegyeznek meg a szövegből, mint azok, akik lineárisan olvasnak. A webes szöveg és a nyomtatott szöveg hasonlónak tűnhet, de nem az. A webes dokumentum végigböngészése teljesen más fizikai művelet, és más érzékszervi inger, mint egy fizikai könyv lapozgatása.
Nehéz megítélni ennek a folyamatnak a pozitív vagy negatív voltát, hiszen a paradigmaváltás éppen zajlik, a változások iránya épp csak kezd kikristályosodni. Akadnak egyértelműen biztató trendek, és olyanok is, amelyek egyelőre aggodalomra adnak okot. Az mindenesetre biztos, hogy az újfajta helyzet feldúlta a média egyébként is ritkán állandó porondját.
A három legnépszerűbb médium raglistáján a nyomtatott kiadványok helyét átvette az internet, és ez arra készteti a magazin és könyvkiadókat szerte a bolygón, hogy újragondolják a saját médiumuk szerepét, és annak eljutási lehetőségeit az olvasóhoz.
A világ számos pontján számos megoldással próbálkoztak. Az Egyesült Államokban az olyan nagy napilapok, mint a The Washington Post vagy a Chicago Tribune az online felület üzemeltetése mellett kísérleteztek a cikkek rövidítésével és a tartalom egyszerűsítésével, színesítésével is, hogy alkalmazkodjanak az igényekhez.
Megint más magazinok felismervén, hogy a törekvéseik nem állítják meg a példányszámcsökkenést, éppen az ellenkezőjét tették, hosszabb, mélyebb, tartalmasabb cikkeket közöltek, amelyek egy adott olvasócsoport ízlésének feleltek csak meg, így ha csökkent is a fogyasztóik száma, megtartottak egy szűk, de annál lojálisabb réteget.
Hogyan reagál a digitális korra a japán könyvpiac?
Japánban a digitális alámerülés problémája egészen máshogy jelentkezett. A keleti technológiai fejlettség legendás, így nem csoda, ha a felkelő nap országa az első között szembesült az internet okozta médiatornádóval, mégpedig a mobiltelefonokon keresztül.
A japán hordozható telefonok automatikusan csatlakoznak a világhálóra. SMS szolgáltatás nincs is rajtuk, csak e-mail, és a fiatalok megszállottan ragaszkodnak a mobiljukhoz. A japán kormány egy 2007-es tanulmánya szerint a gimnazisták 96 százalékának van telefonja (ez a szám azóta csak nőtt). A fiatalok átlagosan napi több órát töltenek chateléssel, zenehallgatással, videó nézéssel, online játékokkal a mobil-telefonjukon keresztül. Az e-book is jövedelmező üzletág Japánban.
Nem meglepő, ha olyan írott műfajok származnak Japánból, mint a twitter regény, vagy a mobilregény.
„A mobilregény hatalmas sikernek örvend Japánban. Tavaly a tíz legjobban fogyó regényből öt mobilregényként kezdte. A műfaj úgy működik, hogy a szerző minden nap rövid részleteket tölt fel a telefonján egy mobilregényes weboldalra, és az olvasók letöltik a szöveget a saját mobiljukra.”
Egy mobilregény volt 2007-ben az ötödik legsikeresebb japán regény. A Ha te című mű egy középiskolás lány telefonján született meg, és a száznegyvenkét oldalas, papírra nyomtatott, keményfedeles változatából húszmillió példány kelt el.
A rövidülés és az egyszerűsödés a hagyományos könyvpiacot is elérte Japánban. Először természetesen a gyermek és ifjúsági regények területén vált kifejezetten népszerűvé a kis terjedelmű és könnyed, úgy nevezett light novel forma, azután meghódította az irodalom teljes területét.
A light novel hidat képezett a szigetországban (és lassan globális szinten is) nagy népszerűségnek örvendő, és széles réteget megszólító manga kultúra, és a magasabb kultúrréteget képviselő szépirodalom között, miközben maga is belesimult a kétdimenziós szubkultúrába.
Mára a light novelek jelentős szeletet hasítanak ki a Japán könyvpiacból. A legtöbb nagy kiadócsoport (Kadokava, Sogakukan, stb.) létrehozott hasonló, ifjúsági regényekre szakosodott leányvállalatot. A műfaj sikere pedig talán éppen abban áll, hogy a megfelelő pillanatban lovagolta meg a kor hullámait.
Mi is az a light novel?
Japánban a light novel jelenséget a közelmúlt óta élénk irodalmi figyelem kíséri. A megjelenése első évtizedeiben még nem tartották sokra ezt az új formát, az irodalomkritikusok azt gondolták, hogy „a light novel egy bizonyos korosztály adott szubkultúrájának szóló alacsonyabb rendű irodalom”, azonban az elmúlt években „megfigyelhető egy folyamat, amit az irodalom általános ellightnovellesedésének neveznek” Japánban.
A tömör forma, a mozgalmas képek, az egyszerű nyelvezet kezdik átvenni a hatalmat az irodalmi életben. Olyan mértéket öltött ez a folyamat Japánban – ahol a legmagasabb az egy főre jutó okostelefonok száma a világon –, hogy már a light novel kategória is időnként hosszúnak számít a kialakulóban lévő mobilregényhez képest, amely még rövidebb, még tömörebb, és még egyszerűbb nyelvezettel operál.
A light novel a ponyvamagazinok lapjairól indult hódító útjára. A hetvenes évek közepén a rövid történetek elejére elkezdtek illusztrációkat helyezni, és a magazinok címoldalait is elfoglalták a képregényszerű alkotások. Az írások az idők során úgy alakultak, hogy minél jobban szolgálják a fiatalok olvasási igényeit. A 2000-es évek elejére a light novel már szilárd részét képezte a képregényes szubkultúrának, elkezdték külön néven nevezni, és kiadni olcsó, puhafedeles könyvváltozatban. 2006 környékén hatalmas robbanás következett be a műfaj népszerűségében, és azóta töretlen a sikere. 2007-re a becslések szerint a light novel piaca 45 milliárdosra duzzadt.
A Japán médiakapcsolási modell
Az utóbbi években kialakult a japán médiapiacon egy újradolgozási gyakorlat, amelynek kiindulópontját gyakran a light novelek jelentik.
A történet útja a következőképpen alakul: a regényből először képregény lesz, ahol az olvasó találkozhat minden szereplővel kétdimenziós formában is. Az új médium új fogyasztási élményt kínál, és ha a termék megőrzi népszerűségét, a következő lépcső a hangzó forma. Az úgynevezett drama cd-k nagyban hasonlítanak a nyugati rádiójátékokhoz. A történeteket szinkronszínészek játsszák el. Egy-egy ilyen hangjátéknak néha teljesen saját története van, ami a narráció hiánya miatt mégis szinte értelmezhetetlen az eredeti regény vagy képregény ismerete nélkül.
Ez után következhet az animációs film, ami ismét egy gyökeresen más médium, és sokszor szintén egyéni történettel jelentkezik. Az eredeti regény ily módon kibővített és gazdagított tartalma, ha megfelelő népszerűségre tett szert, végül eljut az élőszereplős változatig. Film, vagy sorozat készül belőle.
A fenti sort nevezhetjük akár japán médiakapcsolási modellnek is. Egy-egy lépcső ugyan kimaradhat, de valóban meglepően gyakori, hogy a történetek bejárják ezt az utat. A televíziós sorozatok legalább fele, az animéknek (vagyis japán rajzfilmeknek) pedig legalább a háromnegyede adaptáció, az alapja vagy egy képregény, vagy egy light novel.
A történetek újrahasznosításának az a fő oka, hogy egy más médiumban sikeresen szerepelt történettel a gyártók kevesebb kockázatot vállalnak, és mivel minden adaptáció más, és minden média platform másfajta fogyasztási élményt kínál, a rajongók szívesen tapasztalják meg újabb és újabb közegben a kedvenc történetüket.
Egy kultikus japán sorozaton keresztül szeretném érzékeltetni a fent leírtakat, amelynek képregény és rajzfilm változata hazánkban is sikerrel futott, és vetítésének idején jelentős rajongótáborral büszkélkedhetett. Ez pedig nem más, mind a Death Note, avagy magyarul A halállista című történet.
A képregény egy titokzatos erővel bíró jegyzetfüzet körül forog, amit egy sinigami, egy halálisten ejtett a földre, és amit egy gimnazista fiú, Jagami Light talált meg. Akinek a nevét beleírják ebbe a füzetbe, az meghal. Light a hatalomtól megrészegülve nekilát a világ megtisztításának, és már kezdi magát istennek gondolni, amikor egyszer csak feltűnik a színen a világhírű detektív, L.
A két zseni szellemi párharca sok adaptációt szült. Az eredeti képregényből először rajzfilmet készítettek, majd leforgattak három mozifilm adaptációt. Az élőszereplős televíziós sorozat éppen készülőben van, és a musical próbái jelenleg zajlanak. (Azóta mind a kettő lefutott, sőt a koreaiak adaptálták a musicalt, a Netflix pedig sajnos filmet csinált a történetből)
A felsorolt változatok mindegyike lényegesen különbözik a többitől. Akad, amelyikből kiírtak fontos karaktereket, akad, amelyikben teljesen átalakították a történetet, és van, amelyikben nem az a főszereplő hal meg a végén, amelyik az eredeti változatban. De igazán jól mindegyik csak a képregény ismeretében érthető, hiszen ebben vannak lefektetve a jegyzetfüzet használati szabályai.
A franchise legújabb terméke, a musical már tudatosan használja a transzmédia lehetőségeit. A készülő zeneszámok demo felvételeit a tökéletes médiakihasználtság érdekében közzétették az interneten, engedték szabad terjesztésüket a YouTube-on, hogy azok bárki számára hozzáférhetőek legyenek, és ingyen reklámként szolgáljanak a készülő színpadi darabhoz.
A japán médiakapcsolási modell a light novelek, képregények viszonylag szűkebb rétege felől indul, és halad a szélesebb, közkedveltebb rétegek, a televíziós sorozatok és a mozifilmek felé. Így éri el, hogy az egyes történetek a létező legszélesebb rétegek számára élvezhetőek legyenek, és a lehető legtöbb emberhez eljussanak.
.
.
Köszönöm, hogy elolvastátok! Ha tetszett, hagyjatok egy kommentet, ha nem tetszett, mondjátok el, hogy miért:)
Japán médiakapcsolási modell - Hallottál már a light novelről?
![Japán médiakapcsolási modell - Hallottál már a light novelről?]()
Reviewed by April Faye
on
11:00
Rating:
Remek összefoglaló cikk! Némileg érintve érzem magam a kérdésben, így különösen érdekes volt olvasni.
VálaszTörlésKöszönöm, örülök, ha tetszett:) Igen, ha jól láttam az Eastern is a light novelekből inspirálódott:) (ugye?) Örültem neki, amikor megláttam, szerintem tök jót tesznek minden sztorinak az igényes illusztrációk, jó lenne, ha több ilyen lenne:) (Zárójel: még nem olvastam, de már nekem is itt van a polcomon:))
VálaszTörlés