Az írói zseniről és a mennyei ihletről, ami nem létezik

Még mindig elképesztően sok helyen olvasni, hogy az emberek az írást valami misztikus dolognak tekintik, amihez a csillagok együttállása, az istenek által sugárzott ihlet és az írói zseni kell, ami az egyszerű földi halandók fölé emeli a szerzőt. Elmondom, szerintem ez miért hülyeség, sőt, egyenesen káros, és készítem a páncélt a felém hajigált kövek ellen. Vigyázat! Nagyon szubjektív cikk jön.

Mindenki ismeri azt az érzést, amikor könnyedén jönnek a szavak, élmény az írás, és élvezed minden egyes sorodat. Könnyű erre azt mondani, hogy szinte mágikus, mert társul hozzá egy erős eufória, ami megrészegíti az embert. A legtöbben ezt hívják ihletnek, és emiatt az érzés miatt szeretnek írni. De ha az ember mindig erre vár, abból soha nem lesz könyv.

Két dolog az ihletről

Van két dolog, amit érdemes tudni az ihletről:
1: ritkán jön és nem tart sokáig
2: bele tudod írni magadat.

Az ihlet lényegében egy mély koncentrációs állapot, amikor elengeded a feszüléseidet, és csak írod, ami jön. Amikor az ember nem ír gyakran, akkor az ihlet hol jön, hol megy, mert kell hozzá valami indítórugó. Egy ötlet, ami berúgja a szinapszisokat az ember agyában, egy kép, ami kis impulzusokat indít el - bármi. Sosem hittem különösebben az ihletben, de azért támaszkodtam rá - egészen addig, amíg le nem tettem a cigarettát.

Hogy jön ez ide? 12 éves koromban kezdtem dohányozni, és valahogy a cigaretta és a kávé a fejemben összekapcsolódott az írással. Amikor 24 évesen abbahagytam a dohányzást, úgy éreztem, soha többé nem fogok tudni írni, és ez halálra rémített. Egészen addig nem is voltam tudatában, hogy mennyire fontos nekem az írás. Annyira megijedtem, hogy elkezdtem erőltetni. Akkor is leültem és írtam, ha egyáltalán nem akartam, és aztán egyszercsak rájöttem, hogy így is megy. Sőt, ha elkezdek írni, általában max fél-egy óra alatt sikerül elérni azt az "ihletett" állapotot, amikor elengedem a görcseimet, és csak hagyom történni a sztorit.

Nem vagyok se zseni, se különleges. Ez mindenkinek megy. Szóval ez az egész ihlet dolog bullshit. Az ember akkor mondja magának, hogy nincs ihlete, ha nincs kedve írni, ha nincs energiája írni, vagy ha elakadt a történetében, gőze sincs róla, hogyan tovább, és az "ihlettől" várja, hogy helyette oldja meg a dramaturgiai problémát. Ilyet én is szoktam, gondolkodom-gondolkodom a problémán, és előbb-utóbb az agyam kigubancolja a szálakat magától - de ennek semmi köze az ihlethez vagy az írói blokkhoz.

Ebből szerintem már látszik is, miért vakaródzom attól, amikor valaki azt mondja, hogy az íráshoz ihlet kell: baromira nem produktív. Nem lesznek belőle szavak, mondatok, bekezdések, és végül könyv. Avagy, amíg vártál az ihletre, akár írhattál is volna.

A másik gond az ihlettel, hogy túlmisztifikálja az írást. Olyan hatást teremt, mintha ez valami magasabb, felettünk álló hatalom által irányított, tőlünk szinte független folyamat lenne. Holott erről szó sincs.

Miért káros a zseni kultusz?

A másik kifejezetten bosszantó és kártékony elképzelés, hogy a jó író valamiféle zseni, aki így született, és nem hajlik meg semmilyen ráerőltett szabály előtt, mert az ő géniuszát nem lehet határok közé szorítani. Mindenkinek kötelező hajbókolni a nagysága előtt, és ha nem értik a művészetét, akkor az olvasók a műveletlenek, a kulturálatlanok és a buták.

Ne értsétek félre, a tehetség valóban létezik. Ez több dologból áll össze (a véleményem szerint). Kell hozzá:
- kreativitás (az egyedi ötletekhez, és megoldásokhoz)
- alapvető logika (a logikus leírásokhoz, bekezdés szerkezetekhez, történetekhez)
- dramaturgiai érzék (amit olvasottsággal lehet megteremteni)
- íráskészség (ami főleg nevelés kérdése egészen kis kortól)
- egyéni látásmód

Ha valaki írni kezd, akkor jó, ha ezek megvannak benne legalább bizonyos mértékben - ha így van, akkor nevezzük az írót tehetségesnek. Azonban borzasztó kevés olyan író van, aki a fenti tulajdonságok mindegyikében annyira magas szintet ér el tanulás nélkül, hogy született zseninek tekinthetnénk. Megkockáztatom, millió tehetséges írópalántából talán egy ilyen van. A többinek a hiányos képességeit fejlesztenie kell. Nem azért, mert valaki azt mondja, vagy mert szabályok közé akarják szorítani a zsenijét, hanem azért, mert a hiányos képességek azt jelentik, hogy kevesebb embernek fog tetszeni, amit ír - ilyen egyszerű.

Elemeire bontva a tehetség szinte mindegyik összetevője tanulható - talán az egyedi látásmód és az alapvető logika a legkevésbé, illetve az íráskészség tart sokáig (szerintem 5-10 év alsó hangon). A kreatív ötletelés módszere fejleszthető gyakorlatokkal. A dramaturgiai érzékhez bármikor el lehet kezdeni olvasni, és mellé lehet tanulni dramaturgiát. Az alapvetően jó íráskészséget pedig még tovább lehet csiszolni, hogy igazán ütős legyen a stílus. Utóbbiakban segít az írástechnika - amely, ahogy azt a neve is mutatja, az írás technikai részét fedi le.

Valamiért mégis nagyon sok író gondolja azt, hogy ő az 1 a millióból. Ezeknek az íróknak azt tanácsolnám, hogy legalább ne mondják ki. Egyrészt, statisztikailag erre nagyon kevés az esély, másrészt, a legtöbb művész és/vagy sikeres ember tudja, hogy a siker általában elképesztő mennyiségű belefektetett munkának és folyamatos tanulásnak köszönhető. Ha tehetséges is vagy, mindig van hova fejlődni, és bár nem találtam egyetlen ide vonatkozó Einstein idézetet sem, sőt Petőfivel vagy Arannyal sem beszéltem a témában, szinte biztos vagyok benne, hogy ugyanezt mondanák. És még mielőtt előjönne a Poeta Natus, olvastad Petőfi életrajzát? Doctus volt ő, csak jó marketinggel;) A zseni-kultuszt régen is szerették, nem baj, ha a közönség elhiszi, csak te ne hidd el.

.

Tudom, hogy ez a szösszenet most kicsit élesebbre sikerült, mint általában, de egy vita ihlette, és még bennem volt a hév XD Ti mit gondoltok erről? Van ihlet? Nincs ihlet? Zseninek kell lenni az íráshoz?:)