[írás] Pikáns

Ismerős illat ébreszt: ontják magukból a párnák és paplanok, legyezik a függönyök, ha meggyújtanám a gyertyát az éjjeli asztalon, ma talán még abból is friss vajas croissant aromája áradna felém. Tudod, mint akkor, ott, abban a kis brüsszeli pékségben. A hajnali pára megcsillant a kockaköveken, és hiába volt már késő tavasz, a reggeli fény még mindig olyan vakító fehéren ragyogott, mint a ropogós lepedők. Mint a lepedő a hotelszobámban, mielőtt összegyűrtük. És éledezik a forgalom a pesti körúton. Autók és emberek tülekednek, feszülnek egymásnak. De nem hallom a dudálást, sem a surranó kerekeket. Egy kihalt utcán sétálok az alvó Brüsszelben, és az egyetlen zaj a cipőm kopogása. Egy-két-egy-két, a szuveníresnél jobbra, tovább a kis utcán a festett falú házig, el a borostyánnal futtatott kerítés mellett. Kopp-kopp-kopp-kopp. Visszaszámolom a lépéseimet, amíg meg nem látlak. Visszaszámolom a lélegzeteket, amíg meg nem csókolsz. A ruháid beitták a vajas croissant illatát, olyan régen vársz rám. A hajam beitta a magány illatát, olyan régen várok rád. Egész nap bizsereg a bőröm, a csókjaid mementói égetnek, és ha valaki hosszabb ideig néz, úgy érzem, látja. Úgy érzem, kipirultam mindenütt, ahol valaha hozzámértél. Ha így van, hát ne is legyen csupasz folt a testemen. Legyek rózsás és csiklandós, és lássa csak a világ. Mosolygok, amikor elmegyek a recepciós előtt, mert arra gondolok, a csókjaidat számolgatja. És erről eszembe jut, hogy én is számolgattam őket, amikor a Théâtre Royal Flamandba készültünk, és a harisnyámat húztam. A billogjaid úgy lobbantak fel a combom fehér bőrén, mint apró vörös csillagok, és egy teljesen új konstellációt festettek kettőnknek. Egy olyat, amit az égbolton még sosem láttam. Most, ahogy a körúton lépdelek, újraszámolom őket piros ceruzaszoknyám takarásában. Egyenként izzanak fel a gondolatodra, és azt hiszem, már meg tudom fejteni a mintát, amit kirajzolnak. Úgy gördülnek egymás után, akár egy gitár íve. Belegondolok, ahogy végigcirógatsz a testem húrjain és beleremeg a szívem. A délutáni csúcsban újabb tülkölések harsannak, a távolban tűzoltó szirénázik, de a hangja beleveszik a monoton zajba. Azt a lángot, ami bennem ég, úgysem tudná oltani. Egy-két-egy-két, elkanyarodok a gyógyszertárnál, és utána nem állok meg, amíg meg nem látom a Jászai tér buja zöldjét, és meg nem érzem a croissant édes-vajas illatát. Kopp-kopp-kopp-kopp. Visszaszámolom a lépéseimet, amíg meg nem látlak. Visszaszámolom a lélegzeteket, amíg a karjaidba nem zársz. A ruháid beitták a vajas croissant illatát, olyan régen vársz rám. A hajam beitta a vágyakozás illatát, olyan régen várok rád.