[írás] Imposztor szindróma

Tolvaj vagy. Könyékig turkálsz egy lopott életben. Megmarkolsz aranyérmeket és díjakat. Zsebre teszel elismeréseket és bókokat. Ott virít a faladon egy oklevél, amiért nem dolgoztál meg, és körülvesznek barátok, akik mosolyognak rád, de te tudod, hogy valaki mást látnak a kosztümödben, a sminked mögött. Éber óráid minden pillanatában attól rettegsz, hogy mindjárt a maszkod után nyúlnak, és lerántják. Rémálmaidban látod, ahogy föléd magasodnak, mint a bírák, és egyenként olvassák a fejedre mindazt, amit elvettél az élettől, és amit nem érdemeltél meg. A fejedre olvassák a titkokat, amiket őrizgetsz, és a hibákat, amiket elkövettél, a hibákat, amik sosem derültek ki. Te mégis megtartottad az összeset az elméd leghátuljában egy poros polcon. Mert a jó szélhámos mindig tudja, kinek mit hazudott, és nem felejti el milyen színű volt a lepel, amivel beborította az igazságot. És te jó szélhámos vagy. A legjobb. Elhitetted mindenkivel, hogy érted a dolgod, elhitetted mindenkivel, hogy megküzdöttél a sikerért, elhitetted, hogy jó ember vagy. Mindenki el is hitte. Egy kivétellel. Egy embert sosem sikerült igazán átverned. Egy ember mindig ott állt az árnyékodban, mindig kritikus szemmel nézett rád, és gúnyosan ingatta a fejét, amikor dicsértek. Aztán amikor végre egyedül talált, amikor végre senki nem láthatta, szembesített a hazugságaiddal. Próbáltad győzködni: „Adózom rendesen, mindig adok borravalót, és néha jótékonykodom is.” Ő csak hűvösen bámult, mintha azt kérdezné: Azért vagy jó ember, mert jót teszel, vagy azért teszel jót, hogy jó embernek látssz? Próbáltad vádolni: „Milyen jogon kérsz számon?! Milyen jogon bírálsz?! Ha mindenki elégedett velem, mit számít a te véleményed? Az csak egy az ezerrel szemben.” Ő félrebiccentette a fejét: Mégis ez az egy vélemény az egyetlen, ami igazán számít. Hiába könyörögtél neki: „Csak egyszer az életben, csak egyszer szeretnék kicsit lazítani! Még ha loptam is, hadd élvezzem egy percig legalább! Kérlek!” Ő csak állt ott, és némán meredt rád: A tolvajoknak nem jár megnyugvás. Hiába átkoztad, hiába tiltakoztál, hiába küldted el. Nem mozdult mellőled. Ő látta az összes bűnjelet, látta az ujjlenyomatot a kilincsen és a lábnyomot a friss hóban. Látta azt a pontot is, közvetlenül a füled mögött, ahol elengedett a maszk. Egészen apró pont volt, nem nagyobb, mint egy gombostű feje, de rajta keresztül néha megszökött az igazi valód. Néha megszökött, néha az árnyékodnak szegődött, néha csak állt a sarokban és becsmérlőn figyelte, merre jár a kezed a billentyűk felett. Őt nem tudtad becsapni. Kereshettél bármilyen cifra szót, megfogalmazhattad a legkacifántosabb mondatot. A világ rád nézett, és azt mondta jó ez így, te pedig mosolyogva köszönted meg, de közben ott hallottad a füledben az ő suttogását: nem elég. Ez a szó nem tökéletes, abból a mondatból hiányzik valami, a mosolyod túl mesterkélt, megint késtél, nem lehet rád számítani. És csak sorolta a hibáidat, mintha nem lenne holnap, az újakat, a régieket, néha egyetlen éles hangon, néha több szólamban egyszerre. Mert ő tudta, hogy szélhámos vagy. Hogy minden mosolyodban van egy kis elégedetlenség, és minden nyugalmad mögött több tonnányi nyughatatlanság. Ő tudta, hogy azért határozott a kézfogásod, mert megtanultad elrejteni a bizonytalanságodat. Tudta, hogy belülről állandóan mardos a kétség és a nem elég. Az a szüntelen nem elég, amitől minden tökéletlenség hibává változik, és minden félsiker bukássá. Amitől úgy érzed, mintha egy imposztor lennél a saját életedben. Mert azt mondják, jól csinálod, de te tudod, hogy nem elég jól. Azt mondják tehetséges vagy, de te tudod, hogy nem elég tehetséges. Azt mondják jó ember vagy, de te tudod, hogy nem elég jó. Csak loptad az elismerést. És rettegsz, hogy egy nap mind rá fognak jönni arra, amit te már régen tudsz. Egy nap a világ is olyannak fog látni, amilyennek te látod magadat. Egy szélhámosnak, egy tolvajnak, egy hamis képnek. És amíg le nem lepleznek nem lesz nyugtod. Amíg nem tesznek rács mögé, addig mindig a hátad mögé fogsz nézni. Mindig óvatosan húzod majd össze a függönyt az ablakon, és tükörrel lesel be minden sarkon, mielőtt befordulnál. Nincs menekvésed, nincs hova futnod. Mert lehetsz akármilyen jó hazudozó, egyvalakit sosem fogsz tudni átverni: magadat.