Mindenkinek, aki most Campnanózik!

Maggie Stiefvater – 2016-os nano buzdítás

Kedves Wrimók!


Úgy hallom, készültök megcsinálni a lehetetlent.


Szuper. Imádom a lehetetlen feladatokat. Igyekszem évente legalább egyszer beiktatni egyet. Mindent szeretek a lehetetlen szóban, főleg azt imádom, amikor az ’etlen’ részt leradírozom a vigyorgó pofájáról. Igazság szerint az emberek elég jók ebben a lehetetlen dologban. Pont múlt hónapban olvastam egy cikket egy idős hölgyről, aki puszta kézzel szállt szembe a hátsókertben egy medvével, hogy megmentse a tacsiját attól, hogy vacsi legyen. Még fotók is voltak. A néni tele volt karmolásokkal.


Lehetetlen, mondta a medve. Mert még nem tudta, hogy a lehetetlen a szakterületünk.


Bátran nekivágunk a lehetetlennek, de nem szabad elfelejteni, hogy mitől lesz az a lehetetlen igazán lehetetlen, mert ezt az akadályt kell megugranunk. A Nanowrimo nem a regényírós résztől nehéz. Az idő faktor teszi azzá.


Persze, nem így érezzük. Azt fogjuk hinni, hogy az írás a dolog lehetetlen része. De a puzzle darabkák, amiket menet közben helyre kell majd tenned – a lyukak a cselekményben, a karakteralkotási dilemmák, a rossz tempó, vagy amikor a szavak egyszerűen nem akarnak értelmes mondattá összeállni –, ezek nem igazi problémák; az írás folyamata mindig ugyanígy néz ki. A valódi gondot az jelenti, hogy idő kell a megoldásukhoz.


Én így küzdök meg az idővel:

– Ismerem a projectemet. Tudnom kell, hogy fog kinézni a művem a végén. Hova fog kerülni a polcon, miért írom, és milyen érzést fog kiváltani az olvasóból. Aztán minden fejezetnél felteszem magamnak a kérdést: ez vajon illik abba a könyvbe, amit írni akarok?

– Sosem ülök a gép előtt, ha nem tudom, mit akarok írni. Ha megakadtam a történetben, meg kell mozgatnom a testemet, hogy az agyam beinduljon: beülök a kocsiba, sétálok egyet vagy beállok a zuhany alá.

– Minden nap lazítok fél órát, és közben olyasmi hangulatú könyvet olvasok, amilyet írni is próbálok, hogy emlékeztessem magamat, hogy másoknak már sikerült.

– [kapcsos zárójel]. Ha tudom, hogy kell egy kis izgalom, de még nem találtam ki a részleteket, kapcsos zárójellel jelzem [itt csata] vagy [plusz jelenet], így tudni fogom, mit kell kijavítani később.

– Előre és hátra mozgok a kéziratban. Néha visszagörgetek szerkeszteni; néha előreszaladok vázlatolni. Az újraolvasás, és az előretervezés segít, hogy mindig ez legyen az #1. számú gondolatom.

– Nem foglalkozom a szószámmal. Először csak arra figyelek, hogy papírra vessem a cselekményt, aztán később visszatérek egyes jelenetekhez és kiegészítem vagy meghúzom őket.


Most pedig irány dolgozni! Az idő nem a te oldaladon áll, de minden más igen. Ne felejtsd el, arra születtél, hogy lehetetlen dolgokat hajts végre. És neked legalább nem egy medvével kell szembenézned.


Szeretettel,

Stiefvater.